Utazásaim a kőolaj földjére
- Malajzia Ezer Arca
- ápr. 25.
- 5 perc olvasás
Frissítve: ápr. 26.
Brunei
Amikor 2017-ben, éppen a születésnapomon a borneói Sabahból labuani átszállással hajóztam Bruneiba, hitetlenkedve néztem az tengerben álló olajfúrótornyokat. Nem gondoltam, hogy valaha is látok olajfúrótornyot, azt meg pláne nem, hogy ekkorákat.
A Brunei Szultanátus egy apró (400 ezer fő lakosú), de annál gazdagabb, nagyrészt muszlim vallású ország. Gazdasága szinte teljes mértékben a kőolaj-és földgázkincsen alapul. Ez a "szénhidrogén-vagyon" tette lehetővé, hogy a szultán - aki a 15-ik század óta uralkodó dinasztia örököse - magas életszínvonalat biztosítson a lakosságnak. Az ország gazdasági berendezkedése és az olajkincsen alapuló, uralkodói irányítású modellje hasonló Kataréhoz.
Az ország, ahol nem árulnak alkoholt
Bruneiban három napot töltöttem, az utazás egy alternatív módját választva couchsurfingeztem, vagyis kanapészörföztem. Nagy szerencsém volt, mert a házigazdám - egy brunei kínai lány - boldogan fogadott. Amikor megérkeztem, akkor derült ki, hogy ő két nappal korábban költözött haza Izlandról, ahol az ex-barátjával, egy magyar sráccal élt...
Maybelline - így hívták a lányt -, cukrászként dolgozott Izlandon. Ez igazi szenvedélye volt, imádott a süteményekről beszélni. Egy nagy családi házban éltek a fővárosban, Bandar Seri Begawanban, ahol a család mind a négy tagjának saját autója volt. Azt a mai napig nem tudom, hogyan közlekedtem volna, ha Maybelline nem visz mindenhova - sem tömegközlekedést, sem taxit nem láttam Bruneiban (később megtudtam, hogy mindkettő van).
A szórakozási lehetőségek is igencsak korlátozottak - egy színház működik, a mozik cenzúrázottak, (hagyományos értelemben vett) kocsmák nincsenek, alkoholt nem lehet kapni sehol. A nem-muszlimok, így vendéglátóm baráti köre is, Malajziába ugrottak át alkoholt venni, fejenként szigorúan 2 liter tömény és 12 doboz sör mennyiségért egy utazás alatt (alkoholt kizárólag magánterületen szabad fogyasztani, ezért igen gyakoriak a házibulik). A benzinfogyasztás miatt nem fájt a fejük, hiszen Szaud-Arábia után Bruneiben a legolcsóbb a benzin a világon (kb. 150 Ft literenként).
Mecsetek és úszó falu
Maybelline segítségével viszont nemcsak a fő nevezetességekhez jutottam el, hanem vendéglátóm bátyjának a kávézójába is, ahol zárás után helyi fiatalok baráti társasága verődött össze egy zenés estre, énekeltek és gitároztak - tele volt örömmel az este.
A nevezetességek, amiket pedig megnéztem: az Omar Ali Saifuddien mecset, mellette egy mesterséges lagúnával; a Jame' Asr Hassanil Bolkiah mecset, amelynek a kupolái igazi arannyal vannak bevonva; a Jerudong park nevű, kissé giccses, trópusi vidámpark; és az Ázsia Velencéjének nevezett Kampong Ayer nevű úszó falu, ahol az ország lakosságának egytizede, 40 ezer ember él.
A világ legszebb naplementéje
A látogatásom fénypontja mégis az volt, ami miatt nálam az ország bakancslistás lett. Penangon egy brunei srác mondta nekem, hogy itt a világon a legszebb a naplemente. A születésnapom estéjén, az Empire Hotel - Brunei legpatinásabb szállodája - tengerpartjának a szikláiról néztem, ahogy a narancssárga napkorong belebukik a végtelen Dél-Kínai tengerbe, miközben az eget a narancssárga és rózsaszín minden árnyalatára befestette. A túláradó felhők hol az égen lebegtek, hol furcsa és játékos alakzatokat formálva estek bele a tengerbe. A víz tükörsima volt, ősi erőt és nyugalmat árasztott. És az érzést, hogy ebben a végtelenségben minden, de minden lehetséges...
Labuan
Jópár évvel később sokkal több olajfúrótornyot láttam. 2024-ben utaztam megint Labuanra – amikor Sandokan, a maláj tigris nyomában jártam. Azért mentem oda, hogy megtaláljam a közelben levő Sandokan szigetét, mai nevén Kuramant. Labuan kicsi szigetén alig van valami a turistáknak: egy ingyenes múzeum, mellette egy tourinform iroda. Itt bukkantam rá az egyetlen utazási irodára, amely sznorkelezést és búvárkodást szervez. Az ő segítségükkel és óriási szerencsével bukkantam végül Sandokan szigetére, és a filmbeli-és könyvbeli híres csata helyszínére. Labuan partjairól, a tengerről, motorcsónakból, sznorkelezés közben, és Kuraman szigetéről is a vízben sorakozó fúrótornyok, tankerek látványa uralta a horizontot. A szigeten a Shell és Petronas nevével ellátott hatalmas tartályok tárolják az olajat.
Labuan egy apró - kb. Gyöngyös város méretű - sziget Borneó északi partján. Hivatalosan Labuan malajziai szövetségi terület. A brunei szultán 1844-ben adományozta a szigetet az első fehér sarawaki rádzsának, James Brooke-nak. Labuan energiahordozókban hihetetlenül gazdag. Itt kezdtek el Délkelet-Ázsiában először, 1847-ben szenet bányászni. Később a Belait-formáció 15-5 millió éves homokköveiben, és a Temburong-formáció 33-15 millió éves palaköveiben kőolajat találtak. Labuan így vált kulcsfontosságú ázsiai olaj-és gázellátó és logisztikai központtá. 1990 óta offshore pénzügyi központ is.
A Kedves sziget
Mindemellett, egy olyan szigetet találtam, amit kizsákmányoltak – elvették a gyönyörű vizeit és partjait. Mindent egyvalami ural: az olajkitermelés. Mégis, itt találkoztam a legkedvesebb emberekkel az országban, a legolcsóbb és legtisztább szállodaszobával, olyan taxisokkal, akik a reptéren türelmesen várnak, hogy kiválasztja-e őket valaki. Sétáltam a botanikus kertben, ahol már csak talapzata maradt csak az egykori, 1852-ben épült brit gyarmati kormányzati épületnek. Megmaradt viszont a temető, ahova a kalózokkal történt tengeri csata során elesett brit haditengerészet katonáinak a sírjai állnak ma is. A helyiekben azt a meglepett kedvességet és nyitottságot éreztem, amit azokon látok, akikre az idegenek nem kíváncsiak – sem rájuk, sem a hely örökségére.
Miri
A következő hely, ahol a kőolaj az utamba jött, a sarawaki tengerparti Miri városa volt. 2025. márciusában utaztam ide, hogy megnézzem a közeli Niah barlangot.
A barlang nemcsak természeti érték, itt találták meg Délkelet-Ázsia legrégebbi modern – 40-65 ezer éves – emberi maradványait, emberi koponyát, paleolitikus temetkezéseket, neolitikus barlangfestményeket – bizonyítékokat a Homo Sapiens jelenlétére a térségben. A barlangba végül nem, csak a bejáratához jutottam el. A monszun végi esőzések teljesen elöntötték, nem volt látogatható.
A kizsákmányolt város
Amikor megérkezem egy helyre, elsőként az energiájával kapcsolódom. Az Ízek, imák, szerelmek című könyvben olvastam Elisabeth Gilbert-től, hogy minden városnak, helynek van egy szava. Miri város szava számomra ugyanaz volt, mint Labuané: kizsákmányolás.
Öt napot töltöttem a városban és környékén, ezalatt összesen 4 turistával (2 párral) találkoztam. A hotelem recepcióján érdeklődtem túrák iránt, csak zavart vihogást kaptam válaszul. Három utazási irodát kerestem fel, hogy túrákhoz csatlakozzak. Annyira meglepődtek, hogy megjelent egy turista, hogy szóhoz sem jutottak.
Vízesés, szarvascsőrű madár és világítótorony
Végül autót béreltem, és nekiálltam egyedül felfedezni a térséget. A Niah Park bejáratán kívül elautóztam a Lambir Hill Nemzeti Parkba. Egy elázott, sáros, csúszós túraösvényen értem el egy csodálatos vízeséshez, és a a vízesés által formált medencében fürödtem. A Piasau Természetvédelmi Területen négy szarvascsőrű madarat sikerült találnom. Majdnem egészen Brunei-ig autóztam, egy világítótoronyért, Kuala Baramban. Ez tengerbe nyúló földnyelv mintha egy földöntúli terület lett volna, a helyiek cölöplábakon álló házai alatt a megáradt víz mintha soha nem száradna fel; a lakatlan, vízben úszó fahasábokkal teli mocsárvidék a madarak számára volt igazi Paradicsom – talán soha nem láttam még olyan boldog madarakat. Ezt az érzést, hogy a világ végén vagyok, az árnyékolta be, hogy egy nagy építkezés kezdődött, aminek az „ígérete”: az azzal járó rengeteg beton az életet átalakítása halott anyaggá.
Kőolaj a hegyen
Arra, hogy éppen a kőolaj borneói szülőföldjére kerültem, akkor jöttem rá, amikor felmentem a város mögött magasodó Canada Hillre. A hegytetőről ugyanis nemcsak a part mentén hosszan elnyúló várost tudtam megcsodálni, hanem testközelből megnézhettem Miri, és egyben Malajzia legelső szárazföldi olajfúrótornyát, az „Öreg hölgyet”, és – egyedüli látogatóként - nagyon sokat megtudhattam a kőolajról, a kitermeléséről, és felhasználásáról a Kőolaj Múzeumban.
Nem csoda, hogy egyedül voltam ott. A 2005-ben átadott múzeum a város letűnt korszakának egy szinte elfeledett mementója. Nem volt elektromosság – szerencsére az ablakokon át szűrődött be annyi fény, hogy el tudjam olvasni az egykor gondosan megszerkesztett infomációs táblákat. A légkondi viszont nem működött, úgyhogy igen izzasztó volt a bentlét. Valójában egyik sem zavart; a szívdobogásom jelezte, hogy most valami nagyon fontos dolgot találtam.
Alaptörténetem:
Amikor az otthoni „kényelmes” életemből egy egy útra szóló repjeggyel elindultam Nepálba, nem tudtam megmondani, miért megyek: valami után vagy valami elől. Azt éreztem, csak kövessem a szívem, mert az a legjobb útmutató. Aztán ez az élő iránytű – sok-sok kalandon keresztül – elvitt engem egy malajziai szigetre, Penangra, amibe első lélegzetvételre beleszerettem. Amikor megismertem, még jobban megszerettem. A maláj-kínai-indiai kultúra, vallás, ételek kavalkádja az angol gyarmati múlttal és modern jelennel keveredve az Indiai-óceán egyik buja szigetén, elvarázsolt. Itt élek, és jógát oktatok. Időről időre pedig elindulok egy-egy újabb felfedezőútra, hogy megismerjem a sokszínű, de mindig igazi Malajzia újabb és újabb arcát; hol a türkiz vizű szigeteit, hol a 130 millió éves, jórészt érintetlen nemzeti parkját, hol a sok száz éves, gyarmati városait. Amit pedig látok, ízlelek, tapintok, érzek, lelkesen osztom meg másokkal.
Baross Panni
Hozzászólások