A trópusi esőerdők óriásai
- Malajzia Ezer Arca
- 2 nappal ezelőtt
- 6 perc olvasás
Frissítve: 22 órával ezelőtt
Akik Malajziában, vagy más trópusi országban jártak, és túráztak esőerdőben, akkor nagy eséllyel találkozhattak ezzel a fával. Engem nemcsak lenyűgöztek – akkor érzem magam otthon, amikor közöttük sétálok. Városban élve, nincs olyan nap, hogy ne vágynék a borneói Sabah megyébe. Oda, ahol ezek az óriások még viszonylag nagy területen, egy önfenntartó, csodálatos, milliónyi szereplős rendszert alkotnak – az esőerdőt.
Dipterokarpuszok vagy szárnyastermésűek
A dipterokarpuszok trópusi keményfák, főként Dél-és Dél-Kelet Ázsia esőerdeit alkotják. Kb. 500 faja van, ezek közül több mint 300 faj Malajziában – közel 200 faj Borneón, és több mint 150 faj a Malajziai-félszigeten. Előfordulnak még a Dél-Thaiföldön, és Szumátrán – a Szunda-régió örökzöld trópusi esőerdeiben.
Óriásira nőnek, és a malajziai esőerdők lombkoronáinak átlagban a 80 %-át ezek a fák adják. Borneo Sarawak megyéjében a középső és felső lombkoronaszint 75 %-át, Sabah megyében pedig a 90 %-át.
Így nem csoda, hogy Sabahban vannak a legmagasabb trópusi fák a Földön. Közülük is a csúcstartó a Danum-völgyben található 100,8 méter magas fa. Ezt a fát “Menara”-nak (a maláj szó magyarul tornyot jelent) nevezték el, és a világ második legmagasabb fája. És, bár a legtöbb fa nem éri el ezt a magasságot, a Malajziai-félszigeten 35-60 méteresek, Borneón pedig 60 méter felettiek.
Néhány nemzeti parkban, ahol az elsődleges esőerdő még él, ezek az elképesztő méretű óriások továbbra is élnek, mint például Sabahban a Malinau-medencében, az Imbak-kanyomban, a Tawau Hills Parkban, vagy a már említett Danum-völgyben, vagy akár a Sarawaki Mulu Nemzeti Parkban.
Ez a fa közel 90 méter magas, akkora, mint a 30 emeletes társasházunk, amiben lakom.
Miért fontosak a Föld és az emberek számára ezek az óriásfák?
A dipterokarpuszok uralják a síkvidéki esőerdőket a Malajziai-félszigeten és Borneón. Nélkülük az egész itteni erdőszerkezet összeomlana.
Élőhelyet, otthont, búvóhelyet adnak a vadvilágnak.
Az olyan ritka, ikonikus, és veszélyeztetett fajoknak is, mint a maláj tigris, orángután, szarvascsőrű madár, vagy napmedve. A fák, a faüregek, lombtakarók nemcsak lakóhelyet biztosítanak az állatok számára, hanem élelmet is (magvak, gyümölcsök), és vándorlási folyosót is.
Napmedve és szarvascsőrű madár dipterokarpuszfákon a sepiloki Napmedve Központban
Különleges szaporodási rendszerük van. Néhány évente virágoznak, viszont akkor tömegesen és egyszerre. Ezt a stratégiát "árbocvetésnek" hívják. Az elvirágzott magok egyszerre esnek a földre, így a magevő állatoknak kevesebb esélyük van megenni az összes magot - amik nagyobb eséllyel maranak életben, és csíráznak ki.
Dipterokarpuszfák magjai Langkawin. A leírást pedig a sarawaki Mulu Nemzeti Parkban találtam.
Nagyon fontos szerepük van a klímaszabályozásban. A dipterokarpuszok óriási mennyiségű szén-dioxidot kötnek le, és alakítanak át szerves szénvegyületté.
Fotoszintézisen keresztül nyelik el a szén-dioxidot. A szenet a biomasszájukban (törzsek, ágak, gyökerek, levelek) és a környező talajban tárolják, és a szerkezetük felépítéséhez használják fel. Amikor a levelek lehullanak, és a fák elpusztulnak, a szén a talajba kerül, ami kulcsfontosságú, hosszú távú szénmegkötőként működik. Amikor a fákat kivágják, a megközött szénvegyület (szén-dioxid) visszakerül a levegőbe - vagyis a fák kivágása hasonló ahhoz, mintha kipufogógázzal szennyeznék a levegőt.
Védik a vizet és a talajt.
Mély gyökereik és erdőrendszereik megakadályozzák a talajeróziót, szabályozzák a csapadék elnyelését, védik a folyókat és vízgyűjtőket - mindegyik nagyon fontos az olyan trópusi országokban, mint Malajzia, ahol gyakoriak a heves esőzések.
Dél-Kelet Ázsia ökológiai identitásához tartoznak. A dipterokarpuszok teszik egyedivé és külőnlegessé a dél-kelet ázsiai esőerdőket, megkülönböztetve ezzel az amazonasi vagy afrikai trópusi esőerdőktől.
A Malajziában élő dipterokarpuszok közül 93 faj veszélyezetett.
A diperokarpuszok viszont nemcsak a természetet és a fákat szerető embereket nyűgözték le. Sokan inkább gazdasági hasznot látnak benne. A nem nemzeti parkban található óriásfákat szinte teljesen kiirtották. Ahogyan az egyik vendéglátóm, egy helyi természetszerető és vendégház tulajdonosa magyarázta: a kormány kétszer húz hasznot a fákból. Egyszer, amikor értékes faanyagként adják el, másodszor, amikor a területet kiadják a pálmaolajültetvényeseknek. A fákat a tartósságuk és a szép rajzolatuk miatt az építőipartól a luxusbútorokig sok területen használják.
Sajnos, a diperokarpuszok elvesztése (is) majdhogynem visszafordíthatatlan folyamat.
Egy fának körülbelül 100 évre van szüksége ahhoz, hogy elérje a 30 méteres lombkorona-magasságot.
Ha egyszer egy erdőt kivágnak, akkor az soha nem nyeri vissza az eredeti magasságát, mivel az új nemzedék nem regenerálódik a korábbi magasságra.
A pálmaolajfáknak óriási a víz-és tápanyagigénye, ezzel lerontják a talaj minőségét. Ráadásul, amikor egy ültetvény kb. 25 év után elöregszik, akkor – régebben legálisan, ma már illegálisan - elégetik a pálmaolaj-fákat – ezzel a talaj termőképességének nagy részét évtizedekre elveszíti.
Egyedi biológiájuk és lassú szaporodási ciklusuk miatt a dipterokarpuszok visszaültetése nehéz és lassú folyamat, mert a természetes környezetből és életciklusukból kikerülve a magok és a cserjék folyamatos emberi gondoskodást igényelnek. A csemeték a tűző napon elpusztulnak – az esőerdőben árnyékban kelnek ki a talajból, nőnek és erősödnek meg. Az “anyafák” csak 5-10 évente hoznak magot – és azok, magas víztartalmuk miatt nem tárolhatóak sokáig.
Reménytelenül hangzik?
Azért van remény arra, hogy a dipterokarpusz-erdők nem tűnnek el Dél-Kelet Ázsiából. Néhány helyi és nemzetközi szervezet azon dolgozik, hogy a dipterokarpuszokat visszatelepítsék a korábbi helyeikre. Ezek a projektek sokszor az orángutánok élőhelyének megmentésével kapcsolódnak össze.
Íme néhány szervezet, és hogy mivel foglalkoznak:
Borneo Nature Foundation (BNF). Több mint 25 éve dolgoznak Borneón. Fő projektjük a Sebengau Nemzeti Park tőzeglápos erdeinek helyreállítása. Eddig több százezer őshonos fát, köztük dipterokarpuszokat ültettek el a helyi közösségek bevonásával.
WWF Malaysia, Bukit Piton project. Egy teljesen lepusztított területre több mint 345 ezer csemetét ültettek el.
Regrow Borneo. A Cardiff Egyetem és helyi szervezetek közös projektje Sabah megyében. A megmaradt erdőterületek összekötésére fókuszálnak, őshonos csemeték ültetésével.
Tropical Conservation and Research Centre (TRCRC). Kifejezetten a dipterokarpuszok megmentésére szakosodtak. Faiskoláikban több mint 200 ezer csemetét nevelnek, és módszereket fejlesztenek a nehezen táolható magok szaporítására.
Rhino and Forest Fund (RFF). Ez a német alapítású szervezet volt pálmaolaj-ültetvényeket vásárol meg, hogy azokat visszavásárolva és újraerdősítve ökológiai folyosókat hozzon létre a vadon élő állatok számára.
De hogyan segíthetünk mi?
A legtöbb szervezetnél lehetőség van “örökbe fogadni” egy fát, vagy támogatni egy csemete elültetését. Például az Orangutan Appeal UK vagy a Trees for All oldalakon keresztül közvetlenül finanszírozható egy-egy dipterokarpusz csemete elültetése és 3 évig tartó gondozása. De a fent említett szervezeteknél is lehet segíteni:
Adománygyűjtést indíthatunk: (pl. eseményszervezéssel) https://borneonaturefoundation.org/fundraise-for-us/
Részt vehetünk terep-tanfolyamon – ahol több hetet tölthetünk az esőerdőben, és sokat tanulhathatunk erről a csodálatos rendszerről (igaz, a költségek is elég magasak): https://borneonaturefoundation.org/field-courses/
Termékek vásárlásával segíthetünk: https://borneonaturefoundation.org/shop-and-support/; https://pandashop.my/
Örökbefogadhatunk fát: https://www.ecomatcher.com/shop/;
Örökbefogadhatunk orángutánt: https://www.orangutan-appeal.org.uk/adopt
És hogy miért is ne adjuk fel a reményt? Ehhez példaképemet, Jane Goodallt idézem:
„Nem telhet el egyetlen nap sem anélkül, hogy ne gyakorolnál hatást a körülötted lévő világra. Bármit teszel, az számít, és el kell döntened, hogy milyen változást szeretnél elérni.”
Alaptörténetem:
Amikor az otthoni „kényelmes” életemből egy egy útra szóló repjeggyel elindultam Nepálba, nem tudtam megmondani, miért megyek: valami után vagy valami elől. Azt éreztem, csak kövessem a szívem, mert az a legjobb útmutató. Aztán ez az élő iránytű – sok-sok kalandon keresztül – elvitt engem egy malajziai szigetre, Penangra, amibe első lélegzetvételre beleszerettem. Amikor megismertem, még jobban megszerettem. A maláj-kínai-indiai kultúra, vallás, ételek kavalkádja az angol gyarmati múlttal és modern jelennel keveredve az Indiai-óceán egyik buja szigetén, elvarázsolt. Itt élek, és jógát oktatok. Időről időre pedig elindulok egy-egy újabb felfedezőútra, hogy megismerjem a sokszínű, de mindig igazi Malajzia újabb és újabb arcát; hol a türkiz vizű szigeteit, hol a 130 millió éves, jórészt érintetlen nemzeti parkját, hol a sok száz éves, gyarmati városait. Amit pedig látok, ízlelek, tapintok, érzek, lelkesen osztom meg másokkal.
Baross Panni
Hozzászólások