Borneó – kinyit, ráébreszt, reményt ad

Borneó kinyit, ráébreszt, és reményt ad - ezt adta nekem a három hosszabb borneói utam.

Az első utamon kinyílt a szívem mindenre, ami élő, ami természet, és arra, hogy mennyire különválasztódtunk már a természettől, és attól, hogy felelősnek érezzük magunkat érte. Borneó felett repülve, rájöttem, a hírhedt pálmaolaj-ültetvények miatt tényleg ki kellett irtani az esőerdőt, és mindent, aminek az esőerdő életet ad - nemcsak az orángutánokat, hanem a legkisebb szöcskéket is.

Kilátás a Kokok-hegyről

A második körutamon úgy éreztem, hogy elvesztettem a reményt. Láttam a Kinabatangan-folyó mellett két, keskeny sávban húzódó esőerdőt. Ettől jobbra és balra, sok száz kilométer hosszan pálmaolaj-ültetvények sorakoznak, sokszor elektromos kerítéssel körbevéve. Láttam az elefántokat éjszaka füvet legelni a folyóparton, majd később hallottam lövések zaját kissé messzebbről. A túravezetőnk azt mondta, nem lövik le az elefántokat, én nem hittem neki. Az egyik túratársam mutatott régebbi videókat, ahogyan a falubeliek golyója beakadt az elefántok vastag bőrébe - akkor kaptak lövéseket, amikor, élőhely híján, a faluba mentek élelemért.

Később kiderítettem, már védik az elefántokat azzal, hogy az alfahímre gps-t adnak, ami jelez a Vadvédelemnek, amikor az csorda a falu felé tart, és ők figyelmeztető lövésekkel térítik el őket. Láttam a világ legaranyosabb medvéit, a napmedvéket, a rehabilitációs központban.

A 40 mentett napmaciból csak 8-at lehet a látogatók számára belátható területre engedni, a többiek annyira traumatizáltak az emberektől, hogy nem lehet őket kitenni annak, hogy megérezzék az emberszagot. Az orángutánokat látva, értelmet nyer az "erdei ember" név - ezt jelenti a maláj orang utan kifejezés magyarul.

A szerencsések szintén rehabilitációs központban töltött idő után, rengeteg emberi és anyagi erőforrás árán kerülhetnek vissza a természetbe, egy védett nemzeti parkba. A többiek...nem élték túl az embert.

Szűz esőerdőben Tawau közelében

A harmadik, mostani utazásom felért egy több milliárd éves időutazással. Ott voltam, ahol az Élet született a Földön, ahol az óceánokból kiemelkedtek a szárazföldek, kontinensekké törtek szét, ahol mohák és páfrányok uralták a szárazföldet, sokmillió éven keresztül. Ahol 350 millió évvel ezelőtt megjelentek az első állatok a szárazföldön. Ott jártam, ahol az óceánban élő növények és állatok sokmillió éves maradványaiból a Föld "fekete aranya", a kőolaj előtört a talajból. És ahonnan az emberek az utolsó cseppig kitermelték azt, röpke 62 év alatt. De aztán ott voltam a tiszta, szűz esőerdőben, ahol senki nem szedte össze a száraz faleveleket, mert azok táplálták az újakat. Ott, ahol az eső annyit esett, hogy a kiáradt folyó bejött még a szobámba is. Az óceán közepén, a cölöpökre épült szobámban pedig az az apály és dagály, addig soha nem látott áramlását és erejét éltem meg. 

Ott jártam, ahol megértettem, hogy keletkezett az Élet a Földön. Láttam, hogyan pusztít az ember mindent, ami Élet, az élelmiszeripar marketingprofitja, a látványosságra éhes turisták, vagy a különleges állatfajokra vadászó orvvadászok miatt.

De a vége a Remény volt. A Remény, hogy a Természet, az Élet, a Fény úgyis tovább él. Túléli a betont, a kipufogógázokat, a pálmaolajat, a műanyagot, a háborúkat, a vírusokat, a történelemkönyveket, a Teslákat és atomreaktorokat. Ha elpusztul az összes ember is, és majd megint összenőnek a kontinensek, új élet fog nőni, új esőerdők fognak nőni, és a víz, a Minden Élet Forrása fog táplálni mindent. 

Ezt adta nekem ez az út, és ezért tudok írni az előző utazásokról is...

Baross Panni

---

Alaptörténetem:

Amikor az otthoni „kényelmes” életemből egy egy útra szóló repjeggyel elindultam Nepálba, nem tudtam megmondani, miért megyek: valami után vagy valami elől. Azt éreztem, csak kövessem a szívem, mert az a legjobb útmutató. Aztán ez az élő iránytű – sok-sok kalandon keresztül – elvitt engem egy malajziai szigetre, Penangra, amibe első lélegzetvételre beleszerettem. Amikor megismertem, még jobban megszerettem. A maláj-kínai-indiai kultúra, vallás, ételek kavalkádja az angol gyarmati múlttal és modern jelennel keveredve az Indiai-óceán egyik buja szigetén, elvarázsolt. Itt élek, és turizmust tanulok PhD-n. Időről időre pedig elindulok egy-egy újabb felfedezőútra, hogy megismerjem a sokszínű, de mindig igazi Malajzia újabb és újabb arcát; hol a türkiz vizű szigeteit, hol a 130 millió éves, jórészt érintetlen nemzeti parkját, hol a sok száz éves, gyarmati városait. Amit pedig látok, ízlelek, tapintok, érzek, lelkesen osztom meg másokkal.